Mi az a faelgázosítás? A pelletfűtés itt

A faelgázosító kazánok működésének lényege, hogy ellentétben a hagyományos kazánokkal, itt teljesen szabályozott körülmények közötti égésről beszélünk, mely a hagyományos kazánokkal szemben fordított, úgynevezett lefelé égés.

A tüzelõanyag a rostély helyett egy különleges nyílás felett fekszik. Ezen a nyíláson keresztül levegő hozzáadásával ég lefelé az égés során keletkező gáz. Ez a főégés, aminek a hőmérséklete elérheti az 1100°C-ot. A kékes színű lefelé mutató lángnyelv a gáz égésére hasonlít. Az égéstér kerámiából készül a magas hőmérséklet elviselése céljából. A levegő adagolását mechanikus huzatszabályozó vezérli az előre menő vízhőmérséklet függvényében, A „generátoros” változatban a beáramló levegő mennyisége jól adagolható a ventilátor segítségével, így az égés folyamata jobban szabályozott. A hatásfok rendkívül jó, 80-90%!
Az égés minősége annyira jó, hogy csak csekély hamu keletkezik.

A faelgázosító kazánok  egy jól méretezett puffertartály vizét melegítik fel azért, hogy a viszonylag rövid idő alatt nagy teljesítményt leadó égési folyamat alatt keletkező nagy mennyiségű forróvizet eltárolhassuk a folyamatos felhasználásra. Így küszöbölhető ki, hogy sűrűn kelljen "etetni" a kazánt. Éppen ezért  a napkollektoros rendszerekkel harmonizál, hiszen mindkettő a puffertárolóban tárolja az előállított melegvizet.

 

 

 

 

A faelgázosító kazánok két tűzterűek, a felső térben történik a fa elégetése (elgázosítása). Ez úgy tud bekövetkezni, hogy a bejövő levegőt elosztva a felső térbe, a bekerülő levegő egyharmada kerül. Ezért ott egy tökéletlen égés keletkezik.

 

 

 

 

Az égéskor keletkező füst (füstgázok) hosszabb idő alatt és egyenletesebben szabadulnak fel. Ezt a füstöt melynek 60%-a még éghető gáz, a ventilátor áthúzza egy kerámiatesten, ahol a bejövő levegő fennmaradó két-harmad részét hozzákeverve, egy másodlagos égés jön létre (hasonló az autókban lévő katalizátorra), a füstgázok magas hőfokon fagázként égnek el. Ebből adódik a kazánok 89%-os hatásfoka, valamint ennek köszönhetően a környezetszennyezés mértéke, mely nem éri el az EU-ban megengedett mérték 10%-át sem. A szabályozott égésnek köszönhetõen a faelgázosító kazán méretétõl, az adagolható fa mennyiségétõl függõen az égés akár 12 óráig is eltarthat folyamatos hõtermelés mellett, szemben a hagyományos kazánokkal, ahol az égési idõ kb. 1-2 óra egy töltettel.

Több éves mérések eredménye azt mutatja, hogy a faelgázosító kazánnal való fűtés esetén a megtakarítás a gázhoz képest 40-43%, míg a hagyományos kazánban történő fa égetéséhez képest kb 50%. Ez természetesen függ attól is, hogy régi fűtőkészülékünk mennyire korszerű, vagy ebben az esetben inkább elavult.. Tartályos gáznál a megtérülés ideje még rövidebb.

Nedvesség hatása a fűtőértékre

A fa fűtőértékét lényegesen meghatározza a víztartalom. Minél több vizet tartalmaz a fa, annál alacsonyabb a fűtőértéke, mert az égés folyamat alatt a víz elpárolog és ez hőt vesz igénybe. A frissen kivágott fa nedvességtartalma 100%. Egy nyáron át tartó tárolás során a nedvességtartalom kb. 40%-ra csökken. Több éves tárolás esetén a nedvesség tartalom kb. 10-15%. Tehát ebből adódik, hogy a több éven keresztül szárított fa fűtőértéke mintegy kétszer akkora, mint a frissen vágott fáé. A minimális javasolt száradási idő 2 év.

Kazánvédelem Laddomat feltöltő egységgel

Megakadályozza, hogy a visszatérő fűtésvíz hőmérséklete túl alacsony legyen. Ennek hiányában a kazán és kandalló gyártók megvonják a garanciát, ha a készüléken korrózió nyoma látható.
Beépítésével lehetővé válik a puffertároló leggazdaságosabb felfűtési folyamata.       

                                                 

Hogyan kerülhető el a tűztér korróziója

Nagy (20 %-nál magasabb) nedvességtartalmú tüzifa használata jelentõs kondenzvíz-képzõdést okoz a tűztér belsõ falán. Hetente egyszer ellenõrizze a felsõ tűztér acél falait. Ezeket vékony, száraz, matt színű kátrányréteg kell, hogy borítsa, melyen szétpukkadó és szétszakadó buborékok láthatók. Ha a kátrány ettõl eltérõen fényes, olvadt, és a piszkavassal megmozgatva folyósnak tűnik, akkor kisebb nedvességtartalmú fát kell használni.

Pellet kazán

 A folyamatosan emelkedő energiaárak mellett mindenkiben felmerül a kérdés, mi az a fűtési mód, amely napjainkban és hosszabb távon is megfelelő alternatívája lehet a gáznak. A pellet fűtés ma már elfogadható árú üzemeltetést teszi lehetővé, ugyanakkor a komfortot tekintve a legközelebb áll a gázfűtéshez.

 Miből áll egy pellet tüzelési rendszer?

Pellet kazán
Amióta pelletálási eljárással sikerült "folyékonnyá" tenni a fát, nincs nagy különbség a berendezés felépítésében a gázhoz vagy fűtőolajhoz képest, mivel mindhárom rendszer rendelkezik egy üzemanyagtartállyal, egy égőfejjel, valamint egy erre a célra kialakított hőcserélővel. Alapvető különbségek az üzemeltetésben vannak, mivel a gáz, illetve cseppfolyós üzemanyag eltér a szilárd fűtőanyag tulajdonságaitól.
A lényegi különbségek a fűtőanyag adagolásában (ami a pellet esetében egy továbbító csiga segítségével történik), valamint a képződő salakanyag mennyiségében vannak. Mivel a pellet tüzelőanyag valójában szilárd formátumú, ezért az adagolás minden esetben olyan kialakítású, hogy visszaégés lehetőleg ne következhessen be. Ezt úgy oldják meg a berendezésgyártók, hogy az az adagoló, amely közvetlenül a tartályból szállítja a pelletet, teljesen elreteszelt a kazánban lévő továbbító csigával, amelynek a végén már az égés történik. Továbbá a kazánban lévő csiga illesztése szorosabb, mint az adagoló csigáé, a visszaégést pedig az is akadályozza, hogy a két csiga olyan műanyag tömlővel van összekötve, ami már 150 °C-on elolvad.

Pellet égő, vezérlés
A pelletkazán égőjét a legkönnyebb úgy elképzelni, mint egy hagyományos gázégőt, azzal a különbséggel, hogy a fűtőanyag "folyékony fa" azaz pellet. A vezérlés legfontosabb érzékelője a hőmérséklet szenzor, mellyel egy merülő hüvelyen keresztül érzékeljük a láng nagyságát. Ha a felhasználó által beállított értékhez közelít a kazánban lévő melegvíz hőmérséklete, a vezérlés automatikusan, több lépcsőben csökkenti az adagot, így zárva ki a túlmelegedést. Ha túlmelegedne a rendszer, akkor az azt jelentené, hogy több hő képződik, mint amennyit felhasználunk, tehát elpazaroljuk a hőt.
A pelletkazán a már meglévő vagy új melegvizes fűtési rendszerekkel a következőképpen kapcsolható össze. Minden fűtési körben manapság van keringtető szivattyú. Nincs más dolgunk, mint a szobatermosztátot összekötni a szivattyúval, így termosztát akkor kapcsolja be a szivattyút, ha melegvízre van szüksége a lakás felfűtésére. Amennyiben a kazánban fogyni kezd a melegvíz, úgy a pellet égő vezérlése automatikusan bekapcsolja az égőt és előállítja a szükséges hőt. A fapellettel üzemelő kazán égőfejét elhagyó láng hőmérséklete 800-1000 °C között ingadozik. Ha hasznosítjuk a füstgáz hőmérsékletét, ami 70-100 °C között lehet, a rendszer hatásfoka 90% felettinek mondható.

Pellet tartály
A pellet tartályra azért van szükség, mert sokkal kényelmesebb 2-4 hetente feltölteni, mint óránként vagy naponta. A pellet tartály lehet egyedi méretű vagy a családi házakhoz ajánlott 1 m3 nagyságú, ami akár egy hónapig is biztosítja a tüzelőanyagot.
 

Mi a pellet?

A pellet termelése az Egyesült Államokban kezdődött a II. világháborút követő időszakban, mint állateledel, amely ideálisnak bizonyult az ipari farmokon azzal a nagy előnyével, hogy a hagyományos tápszerekhez adagolni lehetett a különböző fehérjéket, ásványisókat és más fontos adalékokat, anélkül, hogy a táplálék íze változott volna. Ezen kívül, nagy előnye, hogy hosszú időn keresztül raktározható, mert nem romlik meg és kis tömege miatt a szállítása sem költséges. Így, az állattenyésztésben elért sikerek ahhoz vezettek, hogy más iparágakban is kipróbálják a pelletálást, ami a fahulladék pelletálásához is vezetett, létrehozva ezáltal egy új hőenergiaforrást.

A pelletálás során a 100%-ig természetes alapanyagot (a fűrészport és/vagy a faforgácsot) szintetikus kötőanyag hozzáadása nélkül, nagy nyomáson kis rudakká préselik. Kötőanyagként a fában eredetileg megtalálható lignin szolgál, de gyakran használnak olajmagvakat, különböző típusú liszteket, amelyek a szilárdságát is növelik. A tömörítési eljárás előnye, hogy tiszta, jól kezelhető, csomagolható és gazdaságosan szállítható anyagot eredményez. Szinte minden anyagot lehet pelletálni, amely apró méretűre darálható, illetve szemcseszerkezete és nedvességtartalma megfelelő.

Jellemzők Fapellet Energiafű-pellet
Fűtőérték 18,5 16,5
Fűtőérték 5,14 4,58
Hamutartalom 0,5-1 7,5-11
Pellet / földgáz 2 kg pellet = 1 m3 földgáz
Helyigény kb. 1,5 m3 / tonna

 


Termékek

Ebben a kategoriában nincsenek termékek.